Joomla TemplatesWeb HostingWeb Hosting

A vállalkozói minimumadó számítása 2015-ben

A vállalkozásoknak 2015-ben  emelkedhet a kötelezően befizetendő legkisebb adója. A 2015-ös adótörvényben megváltoztatták az elvárt nyereségminimum számítási módját, ennek következtében a jövedelem-minimum meghatározásakor nem lehet levonni az eladott áruk beszerzési értékét, és az eladott közvetített szolgáltatások értékét. A kötelező legkisebb adóalapot a teljes bevétel alapján kell kiszámolni.
A bevétel 2 százaléka az elvárt nyereségminimum, legalább ekkora összeg után kell a társasági adót fizetni, akkor is ki kell fizetni az adót, ha a cég veszteséges, vagy ha a tényleges nyeresége még ezt a 2 százalékot sem éri el.
Az egyéni vállalkozóknál is így van, csak számukra nem a társasági adó, hanem a vállalkozói jövedelemadó alapját határozza meg az elvárt minimum.
A vállalkozói jövedelemadó alapját úgy kell kiszámolni, hogy a vállalkozó az éves bevételéből kivonja az éves költségeit. Ha ez a szám alacsonyabb lesz, mint a bevétele 2 százaléka, akkor
- vagy a bevétel 2 százaléka után megfizeti az adót
- vagy nem fizeti meg, hanem vállalja az adóhatóság előtt is, és igazolja, hogy tényleg nem volt elérhető nyeresége.
A vállalkozók (és a cégek is) tehát dönthetnek úgy is, hogy nem fizetik meg ezt a minimális adót, ekkor azonban egy alapos adóellenőrzést kockáztatnak.
Forrás: 1996.évi LXXXI. tv.6 § (8-9)
1995.évi CXVII.tv.49/B §(23)